2017. június 18., vasárnap

Vihar a Kunsági csatornán


Anyu és Gyöngyike egymással szemben ültek a vonat forró műbőr ülésén, Kriszti a piszkos sárgára homályosodott ablakba kapaszkodva bámult kifelé. Meztelen lába az ülésre tapadt. Néha megpróbálta feltenni a felnyitható asztalra, de anyu olyankor elmagyarázta, hogy az is veszélyes hogy itt áll az ülésen és ha nem marad nyugton akkor leülteti.
Apu már tegnap motorral lement a Kunsági csatornára, ahol minden évben sátoroztak. Hátizsákban vitte a sátrat és a pecabotokat. A csatorna kellemes sátorozóhely volt sok családnak. A vadregényes csatorna fűzfákkal, bokrokkal szegélyezett. A keskenyebb részeknél sűrűn áll a nádas. A fűzfák ágai hosszan benyúltak a víz fölé, s onnan hajlottak alá a vízbe. Alattuk kis csónakok pihentek. Csónakból is horgásztak a bácsik akiknek a közelben van a hétvégi telkük vagy épp sátoroztak mint most Krisztiék. A kiszélesedett rész túloldalán a helyi termelőszövetkezet földjei voltak. A szarvasmarhák néha egész közel merészkedtek legelés közben a parthoz, hangjukat áthozta a szél.
Az apró vonatállomás szinte üres volt. A bakterház álmosan várta amíg a nagy zöld kocsis szerelvény lassan fékez, majd megáll. Rajtuk kívül még néhány ember szállt le a vonatról. Kriszti mindig nagyon izgult, hogy ne történjen baj mikor leszállnak, mert a vonatlépcső magas és nagyon meredek volt számára, de apu már ott volt és leemelte őt majd lesegítette Gyöngyikét és anyut is. Eddig is izgalmas volt számára az utazás, mert imádott vonatozni, de innentől kezdve lesz csak igazi mulatság. A vízpart és a sátorhely néhány kilóméterre volt az állomástól. Apu már felállította a sátrat és összeszerelte a botokat. Most  motorral jött eléjük és először Gyöngyikét vitte a sátorhoz néhány holmival mert ő már elég nagy, hogy mikor visszajön  Krisztiért, addig egyedül maradjon s majd vigyázzon a tesójára, amíg apu elmegy anyuért is.
Ő már alig fért a bőrébe, anyu nem győzte lecsillapítani. A hőség elől az apró váróterembe vitték a cuccokat és ott hűsöltek a régi, talán még vályogból készült épület hűvös falai közt. Az egyetlen árválkodó vasból öntött padra leültek és anyu vizespalackot vett elő az egyik táskából és Kriszti kezébe nyomta.
- De nem is vagyok szomjas! - tolta el magától a palackot, de anyu szigorúan a kezébe adta újra.
- Kell a folyadék, nagyon meleg van!
Mire apu visszaérkezett, Kriszti már nagy nehezen legyűrte az íztelen folyadékot.
- Na, gyere motorozunk egyet! - ültette fel Krisztit a nagy MZ motorra, maga elé. Fejébe nyomta a kétszer akkora bukósisakot, és Kriszti is a kormányba kapaszkodhatott, akárcsak apu. Lassan haladtak de ő nem bánta. Imádta a motor illatát, azt a jellegzetes olajos, benzines szagot. Amikor apu otthon bütykölte, ő folyton ott sertepertélt körülötte és bámészkodott, próbálta ellesni a technikáját. Amikor kisebb volt, akkor felfordította a háromkerekűjét és ő is buzgón tekergette a csavarokat és olajozta a kormányt. Addig-addig tekergette mígnem egyszer összerogyott alatta mikor ráült.
A motor zötykölődve haladt a földes úton. Körülöttük már magasra nőtt a búza, július közepe volt. Majdnem húsz percbe is telt mire a sátorhoz értek. Kriszti makacsul kapaszkodott a kormányba, és nem akart leszállni, de muszáj volt mert anyu még az állomáson várta aput. Kelletlenül csúszott le és bevonszolta a sátorba a kis táskáját amit magával hozott. Csak néhány napig lesznek itt, de hozott ceruzát, papírt hogy rajzolhasson. Amikor anyu is megérkezett és kicsit kipihente magát, nekikezdett a lecsónak amit a kis bográcsban főzött meg az előre megrakott takaros tűzhelyen. Az illat messze szállt. Néha apu egy-egy ismerőse jött arra, bort hoztak, leültek beszélgetni. Kriszti utálta a lecsót, de a friss kenyeret szívesen mártogatta a piros szaftba amit anyu a tányérjába mert. Este, amikor már a szúnyogok elviselhetetlenekké váltak, Kriszti és Gyöngyike bemenekültek a sátorba, anyu és apu pedig kint ültek a vízparton és figyelték a botokat. Cigiztek. Ők azt mondták a szúnyogok miatt, mert a füstöt ezek a vérszívók nem szeretik.
Másnap az egyik ismerős felajánlotta, hogy kölcsönadja a csónakját,  tegyenek a vízen is egy kis kirándulást. Kriszti először élvezte az utat, majd egyre jobban elunta magát. A perzselő júliusi napot a víz kétszeresen tükrözte vissza és mire visszaértek a partra Kriszti már fejfájással és hányingerrel küzdött. Napszúrást kapott. Anyu szerencsére hozott gyógyszert, de ez a nap már el volt rontva. Semmit nem evett inkább csak ivott mert anyu folyamatosan diktálta belé a közeli forrásról hozott vizet.
A helyiek szerint már néhány hete nem esett, pedig nagy szükség lett volna rá a szomjazó földeknek. A csatorna vize is megcsappant, a túlsó part nagyon közelinek tűnt az ott békésen legelésző tehenekkel.
- Ugye nem jönnek ide? - kérdezte aputól amikor ott guggolt mellette a botokat figyelve.
- Dehogy jönnek, nem jönnek át a vízen. - mondta apu miközben a kapásjelző dobozán az egyik lámpa felvillant. Nagyon okos kis szerkezet volt. Apu bütykölte egymaga. A dobozon négy kis különböző színű lámpa volt, belsejében egy négy voltos elem adta az energiát. Apu valami drótot szerelt rájuk.  Amikor beakasztotta a damilokat és azok egy kapásra megfeszülve megszakították az áramkört, a kis lámpák - attól függően melyik bothoz tartoztak - felvillantak. Így este sem esett ki az ember szeme azt figyelve, hogy van e kapás és ha igen melyik boton. Később ezt egy kis elektromos csengővel kiegészítette, így ha nem figyelt fel valami miatt a lámpák villogására akkor a csengőt biztos meghallotta. Aznap volt néhány kapás, és apu fogott is egy nagy halat, de nem örült annyira neki mert harcsa volt. Mikor anyu visszaterelte Krisztit és Gyöngyikét a sátorba már késő este volt és a távolban néhány villám cikázott át az égen.
- Vihar jön. - mondta anyu - jó lesz megnézni, hogy a sátor rendben van-e mindenhol.
Apu megnyugtatta, hogy nem lesz semmi gond. 
Fél óra múlva Kriszti arra ébredt, hogy óriási csattanás hasította ketté a csatorna csendjét. Anyu benézett a sátorba és megnyugtatta őket, hogy semmi gond, csak vihar jön de nem kell megijedni mert közel a falu templomtornya és azon van villámhárító. A tehenek felbőgtek a túloldalon. Ők is megrémülhettek. Ilyenkor nyáron nem terelték őket be a TSZ karámjába hanem egy elkerített területen éjszakáztak. Mire Kriszti szeme újra lecsukódott volna újabb csattanás következett. A tehenek felbőgtek, majd abba sem hagyták. Sőt, egyre közelebbről hallatszott a kétségbe esett bőgésük. Feltámadt a szél. Apa jelent meg egy viharlámpával a kezében.
- Gyertek ki a sátorból, úgy néz ki a tehenek megindultak.
- Hová? - kérdezte Gyöngyike rémült hangon.
- Azt hiszem keresztül a vizen, ide a másik partra. Megrémülhettek a csattanásoktól és átszakították a kerítést. A víz most elég sekély, simán át tudnak gyalogolni. De akkor nem lehettek a sátorban, mert ha megindulnak, el is taposhatnak minket sátorostul. Legjobb lesz, ha lejöttök anyuval a partra.
Kriszti és Gyöngyike egy takaróval a vállukon, sebesen dobogó szívvel mentek le a partra és egymás mellé ültek anyuval. A szél egyre erősebb volt, de az esőnek még csak az illatát lehetett érezni. Az újabb villámlás megvilágította az egész tájat és a tehenek sötét körvonalai rajzolódtak ki, ahogy nyakig gázolva a vízben menekültek át az innenső partra.
Kriszti nagyon félt. Apu pedig elindult a tehenek irányába a viharlámpával a kezében.
- Jaj! Most hova megy apu? - kérdezte rémülten anyutól.
- Nem tudom! Anti, hová mész?

De apu nem hallotta a kiáltást, csak ment a tehenekkel szembe és egyszer csak akár egy jó terelő kutya, elkezdett ugatni, közben pedig lengette a viharlámpát a kezében. Egyre közelebb ment a tehenekhez és egyre hangosabban, mérgesebben ugatott. Néhány perc múlva ez meg is tette a hatását és a tehenek először megtorpantak majd a vezérnek tűnő üsző hirtelen megfordult és visszafelé kezdett menni. A többiek egymást oldalba bökdösve, lökdösődve megfordultak és követték őt. Amikor apu visszaért azt mondta, hogy most már biztos nem jönnek többé át, mert tudják, hogy itt egy mérges kutya van. Mindannyian felszabadultan nevettek és ekkor jelentek meg az első kövér esőcseppek. Anyu visszament Krisztivel és Gyöngyikével a sátorba, apu pedig magára terítette a viharkabátot, úgy várta a kapásjelző dobozon a felvillanó fényeket, mert ha esett akkor biztos, hogy haraptak a halak.

2017. április 12., szerda

Titok a szomszéd lány körül

Vajda Ági az utca vége felé, a szemközti oldalon lakott. Vékony, rövid kese hajú kislány volt. Kriszti nem nagyon ismerte, mert nem a Zalkába járt, hanem a Sodronyosba, ami távolabb volt valamivel. Még az oviba jártak együtt egy évet, de akkor még kicsik voltak. Néhányszor próbált barátkozni vele, de a kislány mindig sietett. Hátán a régi barna iskolatáska talán még az apukájáé lehetett. Kriszti ilyen táskát csak a hajnalban munkába igyekvő bácsiknál látott. Neki szép piros és sárga színű táskája volt nagy fényvisszaverő piros macskaszemekkel a csatján. Büszke is volt rá és vigyázott nagyon, hogy ne tegye tönkre, mert anyu azt mondta, hogy negyedikig biztos nem kap újat. Vajda Ági valószínűleg soha nem kapott újat, hanem megörökölte az apukájától a régit. Bár Kriszti még soha nem látta Ági szüleit. Egyszer találkoztak a kisboltban is amikor Ági két szatyorral próbált kijutni a bolt ajtaján. Kriszti  megkérdezte, hogy segítsen-e, de az vissza sem köszönt, csak annyit mondott: nem kell. És kitántorgott a boltból, kezében egyensúlyozva a hálós, földig érő szatyrokat.  Unalmában sokszor bámészkodott be Ágiék kerítésén, a gondozatlan udvar végében a kis házra, ami alig látszott ki a gazból. Lehet - gondolta magában - hogy valami nagyon fontos munkát végeznek a szülei. Hajnalban indulnak dolgozni és csak késő este érnek haza amikor már mindenki alszik. Ez lehet a magyarázat arra, hogy soha nem találkoztak még. Anyut egyszer megkérdezte, hogy ismeri-e Ági szüleit, de Anyu sem találkozott velük még soha.

Aztán egy nap úgy hozta a sors, hogy fény derült a titokra. Krisztiékhez dobta be a postás véletlenül a  Vajda Ilona névvel ellátott levelet. Délután volt amikor hazaért a suliból. Letette a táskáját és a levelet nézegette. Talán  Vajda Ilona Ági anyukája lehet. De furcsa, hogy nem úgy hívják mint az apukáját. Vagyis a gyerekek vezetékneve az az apukájuk vezetékneve. De Ágit is Vajdának hívták, tehát az anyukája vezetéknevét kapta meg. Arra gondolt, hogy itt a jó alkalom meglátogatni Ágit, hátha beszélgethet vele végre a levél okán. Azonban el kellett végeznie az otthoni teendőit. Az volt a szabály, hogy aki előbb hazaér, az mosogat, pakolja el az ágyneműket és seper fel a konyhában. Mert reggel erre senkinek nincs ideje. Igaz a mosogatást nem bízták még rá, mert a lakásban nem volt vízvezeték és ha még kintről be is cipel vizet hozzá, azt meg kellett volna melegíteni a gázon. Az pedig veszélyes. Szóval mosogatni nem kellett, de azon kívül minden mást.  Így nekiállt seperni, az ágyat rendbe rakni és amikor végre készen lett sietve magára kapta a kabátját és a levelet a kezébe fogva átsietett Ágiék házához. Az udvar üres volt, csengőt nem talált a zöld vaskapun. Néhányszor bekiabált, de nem kapott választ. Pedig Áginak itthon kell már lennie. Lenyomta a kapu kilincsét és benyitott az udvarba. A házhoz vezető kis ösvény mellett egy valaha veteményes kertet elválasztó térdig érő kerítés volt. A piros festék mállott a vékony falécekről. A ház ablakain a redőny félig le volt engedve. A kémény viszont füstölt. Elbotlott egy lavórban ami alattomosan a kanyarban gubbasztott a fűben. A bokájához kapott és felszisszent. Amikor újra felnézett egy hatalmas németjuhász kutyával nézett farkas szemet. Úgy megijedt, hogy egyet hátralépett, pedig a kutya nem morgott és nem is ugatott rá. Azonban elég neveletlen volt, mert felugrott rá és bár a szándéka nem az volt, hogy elfogyasztja őt vacsorára a vékony kabátkát és az alatta lévő ruhát felszakította a kutya hosszú körme és megsebezte a vállát. Ekkor már nem akart tovább nyomozni, hanem szélsebesen a kapuhoz futott és kiszaladt az udvarról. Szíve úgy dobogott, hogy azt hitte menten kiugrik a torkán. A kabátját nézte és a pulcsiját, és a bőrét, amelyen két piros csík éktelenkedett néhol kiserkent egy kis vér is. Hazaszaladt. Még a levélről is megfeledkezett amit kétrét hajtva a zsebébe tömött amikor a kapun kijutott. Anyu hat felé ért haza. Kriszti akkor már a háziját csinálta. Elmesélte mi történt vele és anyu annyira megijedt, hogy megtámadta a kutya, hogy a szívéhez kapott.
- Mutasd a vállad! - szólt mikor meglátta a felhasított kabátot és a pulóvert. Amikor meglátta a két karcolást azonnal hozott egy üveg kölnit és egy zsebkendőre öntött keveset,  s azzal törölgette le a sebet.
- Au! Ez csíp! 
- Ez legyen a legkevesebb - mondta anyu aggodalmasan
- Reméljük, hogy a kutyának van veszettség elleni oltása mert ha nem akkor komoly bajok lesznek.
Még aznap este elmentek az orvosi ügyeletre ahol Kriszti kapott egy tetanusz elleni oltást és a doki néni azt mondta, hogy kellene a kutya oltási könyve, különben további hat injekciót kap a hasába.
Ettől Kriszti szédelegni kezdett.   - Még hogy hatot?! Még egy is sok, nemhogy hat! - méltatlankodott Anyunak hazafelé. Másnap átmentek együtt de újra kihalt volt a ház és környéke. Anyu írt egy levelet és bedobta a postaládájukba. Ekkor jutott Krisztinek eszébe a másik levél, ami miatt átment Ágihoz és azt is bedobták. Este nyolc körül csengettek majd kis idő múlva Misi bácsi kopogott be hozzájuk.
- Egy kislány áll a kapuban. Bejönni nem akar, de azt mondja titeket keres Erzsike.
Kriszti kifutott a kapuhoz. Ági állt ott egy szürke kabátban, kissé csapzottan mert az eső szemerkélt már egy ideje. A kezében borítékot tartogatott.
- Szia! -  
- Szia - válaszolt Ági. - Elhoztam a Cézár oltási könyvét - nyújtotta oda a borítékot Krisztinek. - És hoztam tíz forintot, mert elszakította a ruhádat - mondta kissé szemlesütve, majd mégis Kriszti szemébe nézett.
- Minek jöttél be az udvarunkba?
- Én csak...én csak egy levelet akartam átvinni amit hozzánk dobott be a postás.
- Hát, most tessék. Jól megjártad - mondta bosszankodva. A hangja és ahogy ezt mondta, olyan felnőttesen hangzott a szájából.
- Nem akartam rosszat, csak gondoltam odaadom a levelet.
- A Cézár nem rossz kutya, de neveletlen. Nincs időm vele foglalkozni és mindenkire felugrál. A hátsó udvarban van elkerítve a helye, de most kikapart magának egy lyukat a kerítés alatt és emiatt szökik előre.
- Nem bántott, csak én ijedtem meg, mert nem tudtam hogy kutyátok is van - Kriszti kivette a borítékból a tíz forintot és visszaadta a lánynak.
- Nem kell a pénz. Anyukám meg tudta varrni a kabátom. És azt mondta, hogy venni fog a Röltex-ben egy emblémát és odavarrja ahol a szakadás volt.
- A nagymamám azt mondta, hogy adjam oda a pénzt - sóhajtott Ági, de azért elvette Kriszti kezéből.
- Szerencse, hogy hoztad az oltási könyvet, mert különben hat injekciót kaptam volna a hasamba.
Ági hitetlenkedve nézett rá.
- Hatot?
Kriszti bólintott. - Miért téged küldtek át? Az anyukád dolgozik?
- A nagymamámmal élek.
- Miért?
- Mert az anyukám...mert ő külföldön van.
- És meg szokott látogatni?
- Nem. Vagyis...néha mi látogatjuk meg.
- Az tök izgi lehet.
Ági zavartan elnézett Kriszti mellett majd megfordult.
- Ha már nem kell a könyv, dobd be a postaládába légyszíves.
- De átmehetek hozzátok?
Ági visszafordult.
- Át szeretnél jönni? Nem igazán érek rá.
- Akkor csak egy kicsit.
- Jó, akkor gyere majd át. De gyere ötkor, mert akkor figyelek az ablakból és be tudlak engedni.
Kriszti lobogtatva vitte be az oltási könyvet Anyunak, aki fellélegzett, hogy nem kell további szurkálásoknak alávetni a lányát.
- És képzeld, holnap átmegyek hozzájuk!
- Otthon vannak a szülei?
- Nem, azt mondta, hogy az anyukája külföldön van és meg szokták látogatni néha. És azt is mondta, hogy a nagymamájával él.
- Különös - mondta Anyu - nem mondta, hogy hol él külföldön az anyukája?
- Nem, azt nem mondta. De holnap átmegyek és akkor majd megkérdezem tőle.
Kriszti úgy várta a másnapot, mint valami nagy dolgot. Ötkor átrobogott a zöld kapuhoz és nyújtogatta a nyakát. Néhány perc múlva meglátta Ágit, ahogy közeledett. Egy mackó nadrág volt rajta és egy zöld kötény. Kezén a piros pulóver ujja fel volt hajtva.
- Pont mosogattam - törölgette a kezét a nadrágjába mielőtt kinyitotta a kaput. Cézár már ott is volt, de Ági a nyakörvénél fogva tartotta amíg Kriszti belépett a kapun és Ágit követve a házhoz ment.
A kislány kinyitotta a zöld szúnyoghálós ajtót, majd a mögötte lévő bejárati ajtót is. Mindketten beléptek az előszobába ahol kellemes meleg volt és szép rend. A fekete fehér köveken csíkos rongyszőnyeg nyúlt végig egészen a konyha bejáratáig. A falon kézzel készített subaszőnyeg ami néger kisfiút ábrázolt, szemben vele akasztós előszoba fal, rajta tükörrel. Alatta néhány cipő sorakozott katonás rendben. Inkább Ágié lehetett mint a nagymamájáé.
- A nagymamád hol van?
- A szobában. Vedd le a cipőd és a kabátod aztán gyere.
A konyhában valami főtt a gázon. A mosogatóban gőzölgött a meleg víz, benne néhány tányér ázott. A konyha közepén az asztalon egy gyümölcsös kosárban néhány alma és mandarin díszelgett.
- Szép rend van itt - mondta Kriszti
- Mindjárt elmosom ezt a néhány edényt és utána ehetünk ha éhes vagy.
- Mit főzött a nagymamád? Nektek van vízvezeték a házban? De jó. Fürdőszobátok is van?
- Van. És külön van a vécé.
Kriszti füttyentést imitált. Mert még nem tudott fütyülni.
- Ülj le, vagy ha akarsz segíthetsz törölgetni.
- Jó!
A szobából rádió hangja szólt. Kabaré vagy kívánságműsor.
- Pörkölt van de tésztával, mert a nokedlival nem szeretek bajlódni.
Ez tisztára úgy hangzott mintha az Anyu mondta volna, gondolta Kriszti.
- Te főztél? - képedt el és végignézett a nála talán egy évvel idősebb vézna kislányon.
- Muszáj - adta Kriszti kezébe a kék szegélyű mélytányért  - A nagymamám ágyhoz kötött, ki se tud jönni a konyhába. Az edényt is én viszem neki ha kell. Egy héten kétszer jön egy néni és ő mosdatja, mert én nem bírnám őt forgatni. De az ebédet én csinálom. Azt mondja elég jól főzök.
- Beteg a nagymamád? És akkor miért nem jön haza az anyukád inkább, hogy segítsen.
Ági hosszan hallgatott és a szürke mosogatóronggyal csuszatolta a következő tányért majd megszólalt.
- Ha megígéred, hogy nem mondod el senkinek akkor elmondom, hogy hol van az anyukám.
- Megígérem - mondta és nagyot nyelt mert kiszáradt a torka. Úgy gondolta, hogy most valami nagy titkot fog hallani.
- De tényleg esküdj meg, hogy titokban tartod! - nézett most rá szigorúan a kislány
- Kisdobos becsszavamra! - és leütötte a hatot a szívén
Ági visszafordult a tányérokhoz és úgy motyogta szinte egy levegővétellel.
- Az anyukám börtönben van már négy éve.
Kriszti hallgatott. El nem tudta képzelni, hogy kerülhet valakinek az anyukája börtönbe.
- Azt kérdeznéd miért van ott?
Kriszti csak bólintott.
- Hát azért, mert megpróbált külföldre szökni, de elkapták a határon.
- De...téged itt akart hagyni?
- Azért akart menni mert azt akarta, hogy majd dolgozik külföldön és utána engem is kivisz magával.
- Értem. És akkor a nagymamád megbetegedett?
- Tavaly óta nem tud járni, mert volt egy agyvérzése. Beszélni is csak nehezen tud, de azért én jól megértem.
- És az apukád?
- Ő már hat éve kiment, de nem tudunk róla semmit.  Na, gyere együnk! Van mákos patkó is, szereted?
Kriszti csak bólintott.  Megterítettek szépen és Ági egy kislábosból kimert egy kis csigatésztát aztán egy másikból csirkecombot vett ki és a tészta tetejére rakta, majd egy kis szaftot is locsolt rá. Ettek hozzá kenyeret is és egy üveg cseresznye befőttet is kibontott Ági amit még a nagymamája rakott el két éve nyáron. Ági aztán egy mélytányérba tésztát tett és egy csirkecombról leszedegette a húst majd apróra vágta és a szemével intett Krisztinek, hogy kövesse. A kis szobában egy magas ágyon feküdt Ági nagymamája. Az ablak alatt volt az ágy, mellette egy alacsonyabb asztal, rajta egy sámli és azon néhány dolog amit ha akart elérhetett. Egy nagy rádió volt vele szemben egy komód tetején. Olyan amilyen Krisztiéknek is volt, négyszögletes barna, nagy gombokkal és világító sávkeresővel.
A szobában csak egy kis lámpa égett, de Ági amikor belépett felkapcsolta a villany és a háromágú virágszirmokat mintázó csillárban felgyulladtak az égők. A nagymama a gyerekek felé fordította a fejét. Vékony fehér hajú néni volt, a takarón pihenő kezein lógott a bőr és az erek tisztán látszottak alatta.
- Jó hogyottok! Hodbe aszedent kélek.
Kriszti egy szót sem értett ebből de Ági már le is tette az asztalra a tányért és kirohant a szobából majd néhány perc múlva egy fehér zománcozott hosszúkás edénnyel ért vissza aminek az egyik oldalán volt egy tölcsér szerű nyílás. Ági betette a takaró alá az edényt és a nagymamája alá tolta. Csurogni kezdett a pisi és közben Kriszti halkan megszólalt.
- Csókolom...
- Seebus alanom!
Kriszti kérdőn nézett Ágira.
- Azt mondta, hogy szervusz aranyom.
Kriszti mosolyra húzta a száját miközben nézte ahogy Ági kihúzta a tálat a néni alól majd kivitte a vécére és beleöntötte a tartalmát.
Miközben etette a nagymamát akit Zsófi néninek hívtak, Ági elmesélte, hogy régen a Vörös csillag moziban dolgozott és mindig hozott neki nápolyit esténként. És sokszor anyukája bevitte az előadásokra amikor még pici volt és ingyen megnézték a filmeket. Zsófi néni csak mosolygott és nagy nehezen rágta az apróra vágott húst amit Ági rakott a szájába a kanállal. Legalább fél óráig evett, majd Ági megtörölte a száját és hozott vizet, hogy leöblítse a vacsorát.
- Hanosis fela rátiót. - kérte Zsófi néni mielőtt kimentek a szobából.
Még jó egy órát maradt Kriszti. Ági képeket mutogatott neki az anyukájáról, meg magáról amikor pici volt.
- Mikor jöhet haza az anyukád?
- Nem tudom. Lehet, hogy három év múlva...ki tudja.
Kriszti elég szótlan volt mikor hazament.
- Na, mit csináltatok? - kérdezte Anyu
- Játszottunk. - Füllentette, de ennél többet nem mondott még Anyunak sem. Azért szép lakásuk van Ágiéknak - gondolta este amikor a fejére húzta a takarót és hallgatta, ahogy Anyuék kint beszélgetnek halkan a konyhában - nekik meg még a budi is az udvar végén van, és ez egy kis vizes kuksziluk. De legalább neki itthon van az anyukája.



2017. február 17., péntek

Egy másik iskola

A liftgombot még alig éri fel, de most lefelé megy és  így az alsó gomb elérhető még neki is. A szép új piros lift már két hete üzemel. Most, hogy nagyjából minden lakó a helyén a gondnok is beköltözött végre a szolgálati lakásba akit Karcsinak hívnak, a feleségét pedig Nikinek. A múltkor anyuval beszélgettek amikor várták a liftet és mesélte, hogy nemsokára kisbabája lesz, bár még nem látszik a hasa. Nagyon vékony, alacsony néni de a haja szép hosszú.  A még hepe-hupás, gondozásra váró parkba - ami a négy nagy ház között van - már áll a játszótér. Igaz, csak hinta, mászóka és homokozó van benne. Az egyik oldalon négy emeletes házak kezdődnek. Anyu mesélte, hogy ezek a lakások nem a királymajori Szövetkezet hanem a Tanács tulajdonában vannak.  Ezért mindenki aki benne él, az bérli a lakást és nem megvette mint ők. Felmászik a rakéta mászóka tetejére és lábát lógázva nézelődik, mert látnivaló az akad bőven. A sárga tízemeletes házból most kiskutyás néni jön ki és majdnem elbotlik a ház előtt hagyott dobozokban, mert valaki épp most költözik. Bosszúsan morog magában  de nem szól hangosan semmit. Jó, ha az ember nem veszik össze első héten a szomszédaival.  A zöld erkélyes ház hatodik emeletéről egy bácsi papírdobozokat dobál ki az utcára. A gondnok mérgesen felkiabál neki és az öklét rázza, hogy "- honnét gyött maga, a pusztából?"   Az emeleten a bácsi becsukja az ablakot válaszul. Néhány ház előtt már Trabantok, Wartburgok vagy Zsigulik állnak. A szép időben az egyik piros autó tulajdonosa nekiáll lemosni az autót. A slagot a harmadikról lógatja le. Valahol a gumicső kilyukadhatott mert a másodikon lévő néni kiabálva hajol ki az erkélyről, hogy minden ruhája amit kiteregetett, egymerő víz! Óriási kutya kapaszkodik az egyik ház hetedik emeletén fel az erkély korlátjára és ugatja a világot. Hangja visszhangzik a betonházak között. Megrakott TEFU feliratú teherautó érkezik pont az ő házuk elé, amit egy piros Skoda követ. Egy szőke néni és egy bácsi száll ki belőle majd egy Kriszti korabeli szőke, szemüveges kislány pattan ki a hátsó ülésről. Felnéznek a házra és a bácsi kinyitja a kapu mindkét szárnyát, hogy az emberek beférjenek a bútorokkal. Karcsi bácsi jön ki és beszélgetni kezd a bácsival. Picit sajnálja, hogy még egy barátja sincs itt, pedig sok a gyerek. A soroksári játszóra már nem mehet, hiszen az utóbbi két hétben épp, hogy elérte a 66-os buszt suli után és nem volt ideje a barátaival találkozni.  Egyébként is már várta, hogy átkerüljön egy másik iskolába. Mióta elköltöztek, nem nagyon foglalkozik vele senki az osztályban, még a tanárok sem. Mintha már ott sem lenne. Kétszer anyu elkísérte az iskolába és így meg tudta jegyezni, hogy hol kell leszállni a buszról visszafelé, hogy átszálljon a másikra ami idehozza a Királymajorba. 
Duci fiú kapaszkodik fel a mászókára és leül Kriszti mellé.
- Szia - köszön neki és kidugja a lábát ő is mint Kriszti, hogy lógázza lefelé a mászókáról.
- Szia - válaszol bátran.
- Anti vagyok.
- Én Kriszti.
- Most költöztetek ide?
- Igen, nemrég.
- Mi már két éve itt lakunk a négyemeletesben - mutat a fiú az alacsony házak felé  - Az ott az apukám!
Alacsony púpos bácsi szerel egy vajszínű Wartburgot a ház előtt ahová Anti mutat.
Kriszti csak bólint. Megkérdezné, hogy mi baja az apukájának, de tudja, hogy nem illik ilyen otromba dolgot kérdezni, inkább úgy tesz mintha nem vette volna észre Anti apukájának púpját.
- Kérsz szotyit? - nyújtja felé a tenyerében tartogatott napraforgómagokat.
- Igen, köszi! - mosolyog rá Kriszti. Aztán mindenféle komoly iskolás dolgokról beszélnek, és Anti elmeséli, hogy melyik suliba jár és hogy majd ő is ide fog járni, ha a Királymajori felépül. Kiderül, hogy egy évvel idősebb nála. Kriszti mellét feszíti a büszkeség, hogy egy  nála idősebb barátja lett itt a lakótelepen. Másnap el is meséli az iskolában.
Egy hét múlva végleg elhagyja a Zalkát és anyu a néhány buszmegállónyira lévő II. Rákóczi Ferenc  általános iskolába viszi. Az igazgató néni nagyon kedves, még az igazgatóhelyettest is bemutatják anyunak, akit Stefi néninek hívnak és majd ő lesz a Királymajori iskola igazgatója ha végre elkészül. Jól megnézi magának Krisztit és rámosolyog. - Aztán remélem jó tanuló leszel!
Bizonyítványát nézegeti az igazgató és picit megcsóválja a fejét. Magatartás hármas, szorgalom hármas, írás hármas, olvasás ötös, ének ötös, számtan kettes... Anyu irul pirul és Kriszti is megpróbálja egészen picire összehúzni magát.
Az igazgató néni becsukja az ellenőrzőt és visszaadja Kriszti kezébe de nem engedi el hanem a szemébe néz.
- Egy olyan osztályba kerülsz kislány, akik nagyon jó tanulók és példás a magaviseletük. Ajánlom, hogy igazodj hozzájuk, tanulj tőlük. Hiszen látom, hogy te egy nagyon rendes kislány vagy.
Kriszti csak bólint és megfogadja, hogy úgy lesz. De legszívesebben visszafutna a Zalkába, hiszen az új tanuló szerepét nem szereti senki egy osztályban. Biztos mindenki utálni fogja.
Másnap reggel anyu elkíséri a Tanácsház tér sarkán lévő régi épület kapujába és útjára ereszti a kislányt. Krisztinek úgy dobog a szíve mint egy gőzkalapács amikor benyit a 4.C. tantermébe, ahol már szinte mindenki bent van és óriási a hangzavar. A hetes, akit Mariannak hívnak a szájára teszi a kezét és annyit mond. - Shhhhhh! - és erre elhalkul az osztály.
- Sziasztok - leheli halkan az ajtóban állva Kriszti, de már a háta mögött áll Gabi néni egy idős tanárnő aki finoman betessékeli a terembe és így szól.
- Ez a kislány, akit Krisztinek hívnak mától fogva hozzánk fog járni. Eddig a soroksári Zalka Máté iskolába járt de ide költöztek Csepelre az egyik új lakótelepre. Fogadjátok őt szeretettel! - és a második padba ültette őt egy szőke hajú kislány mellé. Kriszti letette a pad mellé a táskáját és körülnézett, mindenki őt nézte de az arcokon bátorítást és mosolyt, bíztatást látott és nem ellenséges tekintetet. Az első óra olvasás volt és  a második volt aki folytathatta a Toldi Miklós című verset és Gabi néni meg is dicsérte őt, milyen szép tisztán és érthetően olvas. A gyomrán a szorítás kissé engedett. Aztán szünetben kint a macskaköves udvaron mindenki vele akart játszani, és megmutatták, hogy melyik a kedvenc játékuk a lányoknak. Ez a Csön-csön gyűrű volt, de játszottak Adj király katonát is és sokat pörögtek (csiriztek) a lányok egymással és csattogtak a tenyerek a mondókák közben: "Antakatészó flóóre, omane, omane omane o neo, tititió teo teo tititi....ómandzsófix!"
Énekórán is megcsillogtathatta Kriszti a tudományát mert csengő és tiszta énekhangja volt és Gabi néni elismerően tapsolt mikor elénekelte a Csitári hegyek alatt című dalt. Aztán számtan következett és érdekes módon még azokat a szorzásokat és osztásokat is értette amit a Zalkában soha nem tudott megcsinálni időre és főleg helyesen. Aznap úgy röpült haza mintha szárnyai lennének és anyunak aki már otthon volt, elújságolta, hogy milyen remek napja volt. A szeme csak úgy csillogott amikor elmesélte, hogy milyen kedves volt vele mindenki. Ebéd után a szobájában kipakolt a táskájából és leült a szép, új íróasztalához, hogy elkészítse a házi feladatát.
- Nem mész ma le játszani? Azt mondtad van már barátod! - kiabálta be anyu a konyhából.
- Nem, ma nem megyek, mert sok a leckém és szépen akarom megcsinálni - simította ki a szamárfület a füzetéről.

2017. február 11., szombat

Az új lakás

Anyu remegő kézzel tartotta kezében a Tanácstól kapott papírt. Délelőttös volt és nem sokkal később ért haza a munkából mint Kriszti. Aki kicsit most meg volt ijedve, mert volt egy olyan érzése, hogy valami rossz hír jött.  Emlékezett rá amikor meghalt mama, akkor azt egy táviratban írta meg anyu testvére, Mariska. Anyu meg csak sírt és sírt és feküdt az ágyon és nem lehetett megvígasztalni. Azóta szélesen kerülte a mamával kapcsolatos dolgokat, mert olyankor anyu mindíg elsírta magát. Pedig ez két éve történt.  Elfehéredve ült a konyha asztalnál az írás füzete fölött tartva a tollat, s megmerevedett az egész mint egy élőkép. Anyu a papírral az ajtóban, rajta kabát és a fekete csatos táskája az oldalán, Kriszti pedig az asztalnál a tankönyvei között.
- Baj van anyu? - kérdezte most halkan.
Anyu felemelte az egyik ujját, jelezve, hogy egy pillanat türelmet kér míg, valószínűleg harmadszor olvasta el a levél tartalmát. Szája némán formázta a szavakat, mintha így jobban felfogná az értelmét. Aztán ránézett Krisztire és megszólalt. 
- Krisztike, nemsokára...hamarosan elköltözünk! 
Kriszti hirtelen nem is tudta, hogy ez mit jelent. 
- Hová? 
- Hát...- anyu megtörölte a szemét - három újonnan épített lakás közül válaszhatunk. És be kell fizetnünk amit eddig összegyűjtöttünk, a többit pedig részletre fogjuk fizetni.
- Elmegyünk innen? Ebből a kukszilukból?
Anyu bólogatott és letette a papírt az asztalra. Kriszti a papírra nézett. Három cím volt rajta. Felvette és lassan elolvasta a tartalmát amiből semmit nem értett, mert olyan nagyon felnőttesen volt megírva. Azt látta, hogy mindhárom cím különböző kerületekben van, az egyik a XIX. a másik a XX. és a harmadik a XXI. kerületben található. Egy szoba plusz két fél szobás összkomfortos lakás.
- Anyu mi az az összkomfortos? 
A szobából jött a válasz.
- Azt jelenti, hogy fürdőszoba és vécé is van külön benne, és melegvíz meg gáz és központi fűtés.
- Fürdőkáddal?
Anyu kilépett a szobából. - Fürdőkáddal bizony! - mosolygott Krisztire, majd körülnézett. Nem vihetünk magunkkal innen egy bútort sem. Penészes és vizes mindegyik. 
- Akkor mit csinálunk? Veszünk újakat?
- Megpróbálunk. Ha sikerül elintézni mindent akkor néhány hónap múlva költözünk!
Kriszti picit örült, de picit meg is volt ijedve. Annyira megszokta ezt az otthonát. Klassz, hogy melegvíz meg fürdőszoba, de itt vannak a barátai, meg a tér és az iskola... Az iskola!!!!
- Anyu, ide fogok járni iskolába? - kérdezte és nagyot nyelt.
- Az első időben biztosan, hiszen nem megy olyan gyorsan az átiratkozás egy másik iskolába, de aztán érdemes a lakásunkhoz közelebbi iskolába járnod.
- De én nem akarok másik iskolába járni! - ellenkezett azonnal. És itt vannak a barátaim...és Margit nénivel mi lesz? 
- Margit néni már régen itt lakik, meg lesz nélkülünk. És meglátogathatjuk.
- És Csöpit meg Lucifert is visszük? 
Anyu leült az asztal mellé és szórakozottan lapozgatta Kriszti olvasókönyvét.
- Lucifer egy felnőtt macska, nem szokná meg az új környezetet. A macskák a házhoz szoknak és nem az emberhez. Majd Margit néni...
- Margit néni meg fogja mérgezni... - mondta durcásan Kriszti
- Ugyan már! Honnan veszed ezt?
- Tudom. 
- Akkor majd megkérjük a Telekiéket, hogy néha etessék meg. Hidd el egy macska gyorsan talál magának új gazdát.
- És Csöpi? 
- Csöpi...szóval, valószínű, hogy nem jöhet velünk. Ez a kutya kerthez szokott... nem egy emeletes házhoz.
Kriszti elsírta magát. - Akkor mi lesz vele? Nem lesz kutyánk? És az orgonafa az ajtónk előtt? Azt sem tudjuk kiszedni...
- Hát, nem. Apu majd keres gazdát Csöpinek, ne aggódj.
A könnyektől pöttyös írásfüzetben elmosódtak a betűk és ki kellett tépni a lapot. Még szerencse, hogy az elején tartottak és nem volt feltűnő. Újra kezdte a házi feladatát. Egy fogalmazást kellett írnia arról, hogy milyen volt a múlt heti kirándulás a Gellért hegyen. De Krisztinek már semmi kedve nem volt a múlt heti élményeit leírni. Egyre csak az járt a fejében, hogy mi mindent kell itt hagyni az új lakás kedvéért. Még az iskolát is sajnálta, pedig nem sok jó élménye akadt. Az idegen helytől való félelem, a barátok és a háziállataik messzire kerülnek. Olyan lesz mintha nyaralni mennének, csak soha többé nem jöhetnek ide vissza. Akárhogy is, ez a kis penészes lakás, ahol csak a falakban volt víz, és olajat kellett mindig hozni a kályhába és ahol a fabudi a kert végében volt, az otthona volt eddig és nehezen képzelte el, hogy itt kell hagynia örökre.
Anyu a következő héten apuval meglátogatta mindhárom lakást és végül az épülő csepeli Királymajor lakótelep egyik lakását választották. A csepeli strand közelsége és a nagyjából ismerős hely sokat segített a döntésben. A lakások nagyjából egyformák voltak, de a csepeli tetszett nekik a legjobban. Nyolcadik emelet! Iszonyatos magas! - gondolta Kriszti amikor anyu elmesélte neki, hogy még erkélyük is lesz és gardróbszobájuk, és Krisztinek pedig külön szobája bizony! És vesznek neki bútort is a Dominó áruházban. Anyu azt mondta, hogy ő választhatja ki. Kriszti ekkor már kicsit jobban megbarátkozott a gondolattal és az új lakás már nem mint egy szörnyű, jövőbeli nem várt dolog lett a számára.  Apu elvitte Csöpit valahová az egyik nap. Azt mondta, hogy a fóti kutyamenhelyre viszi, majd ott találnak neki gazdát. Néhány nap múlva azonban Csöpi csapzottan és sárosan megjelent a kapunál. Kriszti hallotta, hogy apu kint mesélte Margit néninek, hogy nem érti, hogy talált vissza, hiszen nagyon messzire elvitte a hévvel és ott engedte el.
Kriszti szíve hevesen dobogott mikor ezt meghallotta. Miért hazudott apu? Miért vitte el csak úgy a kutyát és eresztette szélnek? A következő alkalommal már nem jött vissza a kutya. Apu pedig azt mondta, hogy most tényleg elvitte a fóti kutyamenhelyre, de Kriszti szívében ott lappangott a félelem,  hogy valami sokkal rosszabb helyre került Csöpi. Mindennap várta, hogy esetleg megjelenik a kutya a kapuban, de többé nem látta. 
Anyu mesélte, hogy épül az iskola a Királymajori lakótelep mellett és oda fog hamarosan Kriszti járni. Lehet, hogy már a negyedik második felében, vagy ötödikben.
Egy nap anyuval elmentek, hogy megnézzék a lakást, de sajnos kulcsuk még nem volt hozzá. A huszonhármas busszal mentek Erzsébetig és ott átszálltak a negyvennyolcasra. Elég hosszúnak tűnt az út. A lakótelep még dimbes dombos sitthalmokkal volt tele. Tíz emeletes színes, zöld és sárga erkélyes házak magasodtak a kis kertes házak közepén. Egy játszótér is helyet kapott három ház között. Anyu megmutatta, hogy melyik lesz az ő ablakuk. 
- Borzasztó magas! - nézett fel Kriszti a nyolcadik emeletre.
Gyalog mentek fel mert a lift még nem működött. Anyu egy régi kolléganője lakott ugyanazon az emeleten de az ellenkező oldalon lévő ugyanolyan lakásban. Ő már beköltözhetett. Krisztinek nem nagyon tetszett, mert tele volt zsúfolva régi bútorokkal. Picit szomorú volt, hogy nem a sajátjukat láthatták. Aztán néhány hét múlva megkapták a kulcsokat és az időpont is meg lett jelölve amikor költözhetnek. Addigra már anyu odaígérte a régi bútorait az egyik kolléganőjének és elmentek a Dominóba, hogy bútorokat nézzenek. Egy csomó mindent kiválasztottak. Krisztinek egy nagyon klassz emeletes ágy tetszett meg aminek az aljában egy szekrény és íróasztal meg polc is volt. Létrán lehetett az ágyra felmenni. Anyuék kinyitható rekamét, két fotelt és szekrénysort választottak. Gyöngyikének fiatalos kanapét, szekrényt és asztalt. Az ebédlőbe pedig sarok ebédlőgarnitúrát, piros műbőr padokkal és székkel. A konyha beépített volt, szerencsére oda nem kellett semmit venni. Amikor anyu kezében volt a kulcs, akkor elindultak, felpakolva szőnyegtisztítóval és különféle tisztítószerekkel, hogy a tapétázás és festés után kitakarítsanak mielőtt beköltöznek.
Kriszti teljesen más szemmel nézett ekkor a lakásra. Sokkal jobban tetszett neki mint anyu kolléganőjének a lakása. Piros padlószőnyeg és mintás tapéta volt mindenhol. Az ebédlőben és az előszobában valamint a konyhában pedig kék műanyag padló. De legjobban a fürdőszoba tetszett neki. Miután végigsikálták mindhárom szobát és a térdük ugyanolyan piros lett mint a a szőnyeg a sok térdelve sikálástól, csúszkálástól, anyu melegvizet engedett a kádba. A villanykörte még hiányzott a fürdőszobából, így a kintről beszüremlő fényben fürdött meg elsőként a családban az ő saját fürdőkádjukban. Olyan boldog volt akkor, mint még soha előtte. 
Az iskola ami a lakótelep mellett épült, még csak félkész állapotban volt. Anyu beiratta Krisztit, de csak a következő év második felétől lehetett oda járni. A negyedik első félévét még befejezheti a Zalkában, de aztán átmehet egy másik suliba ideiglenesen Csepelen, ami közelebb lesz az otthonukhoz.
Az átköltözés napján már teljesen üres volt a soroksári kis lakás. Ilyennek még soha nem látta a falakat. És valahogy úgy összement az egész, mintha a bútorok hiányától még jobban összehúzta volna magát a kis kuksziluk. Kriszti, amikor senki nem látta, végigsimította a falakat, az ajtófélfát és a villanykapcsolókat és elköszönt a régi otthonától.
Apu egy ismerőse vitte át a cuccaikat, és a bútorokat pedig a bútorszállítók hozták és felcipelték a nyolcadikra, mivel teherlift nem volt a házban. Összeszereltek minden bútort és addigra besötétedett. Az ablakon kinézni félelmetes volt először. Az erkélyre pedig ki sem mert lépni. A sok utcai lámpa már világított, itt ott dobozok röpültek ki az erkélyekről, távolabb még lebontásra váró lakatlan házak mellett álltak a munkagépek. Fúrtak, zörögtek, zajongtak a körülöttük lévő lakásokba beköltözők. Krisztiék ruhái még nagy neylonzsákokban sorakoztak az előszobában. Anyu a szoba félhomályában ült, mert még a modern hétágú csillárt nem szerelték fel és csak egy árva villanykörte lógott a plafonról. 
- Úgy érzem, mintha nyaralni jöttünk volna - mondta halkan - és mindíg azt várom, hogy mikor szól valaki, hogy most már menjük haza. 
Ezt még hónapok múlva is megemlítette.
Kriszti állt a szobájában és nézte az ablakból a fényeket. Akár Erzsébetig is elláthatott. A szemközti ablakokban emberek álltak, vagy jöttek mentek a lakásokban. Sehol nem volt még függöny, és esténként emeletről emeletre végig lehetett nézni a családok életét. Emberekét akik nem itt születtek, hanem Sopronban, Győrben, Dunaújvárosban, Pestszentlőrincen vagy Budapest belvárosában. És itt most mindannyian összegyűltek, hogy itt folytassák az életüket. 

2017. január 17., kedd

A könyv



Az orrát a hideg kirakat üvegnek nyomta, úgy bámult be a könyvesbolt kirakatába. A fehér pára az arca körül betakarta az üveget, így egy idő után arrébb kellett mennie, hogy lásson. Tegnap tették ki az új könyveket és kiváncsian böngészte a címeket. Szellemleopárd, Tíz kicsi néger, Linkóci kapitány kalandjai, Bambi, Két Lotti, Harisnyás Pippi a Pöttyös sorozatokból, aztán a Mogyoró sorozatból a Mogyoró és a fiúk. Mondjuk az már túl komoly neki. Megakadt a szeme az egyik zöld csíkos könyv borítóján. Margot királyné gobelinjei. Hm, ez érdekesen hangzik. A piros kabátjának a zsebébe nyúlt és elővette a pénztárcáját. Anyutól kapta még tavaly szülinapjára. Kék volt és fehér pöttyök díszítették. Bár nehezen ment először a kinyitás, de egy idő után meglazult a fém rajta és könnyebben tudta használni. Hátránya az volt, hogy még akkor is kinyílt ha nem akarta. Most is néhány forint a zsebébe hullott. Leguggolt a kirakat alatt és megszámolta a pénzét. Karácsonyra Frici bácsitól kapott öt forintot, ráadásul ünnepek után kétszerre tudta csak visszavinni az üvegeket olyan sok volt. Sajnos az orosz pezsgős üveget nem vették vissza, csak a söröseket és a kólásakat. De kapott értük tizenkét forintot. Hármat pedig megspórólt amikor anyu adott a takarékbélyegre, ő pedig elfelejtett venni. Véletlenül először, aztán amikor másnap észrevette a zsebében maradt három forintot, inkább úgy döntött, hogy a megtakarításai közé teszi. Szóval most elég gazdag volt, mert húsz forintja lapult a zsebében. Ebből két könyvet is vehet.  Jövő héten lesz Gyöngyike születésnapja. Neki is venni kellene egy könyvet, mert szeret olvasni. De az is lehet, hogy üres kazettákat vesz mert anyu elárulta, hogy kap egy kazettás magnót, amivel a rádióból fel lehet venni a kedvenc számait! Ezért kell az üres kazetta,  hogy legyen mire felvenni a számokat. Úgy döntött, hogy egy könyvet vesz és a többit kazettára költi. Bár igazából azt sem tudta, hogy mennyibe kerül egy kazetta. Átnézett a másik oldalra, ahol a Dominó áruház kirakatai csillogtak. Ott van műszaki részleg is és meg tudja nézni a kazetta árát. Visszadugta a zsebébe a pénztárcát és a zebrához ment, hogy átkeljen az úton. Az áruházban nem voltak sokan, inkább a vevőszolgálatnál volt kisebb csoportosulás, mert a karácsonyra kapott műszaki dolgokat itt vették vissza vagy cserélték ki ha nem működött, vagy esetleg ha kettőt kapott belőle az illető. De csak akkor cseréltek, ha volt hozzá blokk. Ezt viszont sokan elfelejtették és hiába reklamáltak, hogy nézze meg, rá van írva az aljára, hogy Dominó áruház, az eladó csak széttárta a karját és annyit mondott: Sajnálom, ha nincs blokk, nincs csere. Ez a rend. 
Kriszti felment a második emeletre és megkereste a műszaki részleget. A pulton belül két kék köpenyes fiatal eladó beszélgetett. Kriszti alig érte fel a pultot, de odaállt és türelmesen várt amíg észreveszik. Eltelt vagy öt perc, de azok csak nem akarták észrevenni az apró kislányt a piros kabátban. Ekkor megszólalt. - Bocsánat! - még mindíg semmi nem történt. - Bocsánat! - mondta kicsit hangosabban és az egyik fiú aki kábé húsz éves lehetett és a haja a válláig ért és úgy nézett ki hátulról mint egy lány emiatt, megfordult. Renyhe kis bajusza és szakálla volt, és nyitott szájjal rágózott. Az arca tele volt piros és fehér pattanásokkal. Valószínű, hogy kiült az arcára az undor ahogy a pattanásokat nézte, mert a fiú nem túl kedvesen szólt oda neki. 
- Mi nem tetszik? Ekkor Kriszti háta mögé lépett egy kalapos és hosszú kabátos bácsi és helyette  válaszolt neki. 
- Fiatalember! Mit képzel? Hogy beszél a vevővel? Akarja, hogy elkérjem a panaszkönyvet? - és Krisztire nézve kacsintott egyet titokban, hogy a fiú ne lássa. Kriszti akkor ismerte fel Laci bácsit az iskola igazgatóját és picit ő is megilletődött. Fura volt így iskolán kívül, köpeny nélkül látni mint egy normális embert.  A fiú cseppet sem ijedt meg, hanem visszafordult a társához és mormogott valamit amiben a "vén fater" tisztán kivehető volt, de aztán megjátszott udvariassággal Kriszti felé fordult.
- Mit parancsolt a kedves vevő?
- Én a magnókazetták fogyasztói árát szeretném megtudni. - Úgy mondta, "fogyasztói ár", mert mindenre így volt írva amit vettek a boltban. És egyszer apu mesélte, hogy van nagykereskedelmi ár és kiskereskedelmi ár és fogyasztói ár is van, ami baromira igazságtalan mert irreálisan magasabb mint a nagykereskedelmi ár. Ezt az egyet megjegyezte, mert tetszett az a szó, hogy irreálisan, bár fogalma sem volt, mit jelenthet.
A fiú megfordult és a polcról három féle átlátszó műanyag fóliába csomagolt kazettát vett el és letette a pultra, majd megszólalt. - A Polimer tizenhárom forint, a Maxel tizenöt forint és a Sanyo húsz forint. Melyiket kéred?
Kriszti elhűlt, hogy ilyen drágák a kazetták és magában már számolgatta, hogy ha egyet vesz a legolcsóbból akkor csak hét forintja marad.
- Köszönöm, most egyiket sem. - mondta majd megfordult és elindult a földszint felé. 
- Akkor minek szedetted le velem? - kiáltott utána a fiú és bosszankodva pakolta vissza a kazettákat.
Laci bácsi a televíziókat nézegette amikor Kriszti elment mellette és köszönt, hogy  - Csókolom!
Az csak biccentett és a kezével intett neki. 

Kriszti visszament a könyvesboltba és benyitott az ajtaján. Imádta azt a jó könyv illatot ami ott fogadta. Amikor az iskolai könyveit megkapta év elején, nem győzte szagolgatni a papírlapokat, de csak néhány hétig voltak jó illatúak. Végigment a könyvespolcok mellett és megállapodott a gyermek és ifjúsági könyveknél és nézegetni kezdte a színes könyvborítókat. Néhány perc múltán felfedezte a kirakatban látott zöld fehér csíkos könyvet és levette a polcról. Megfordította és elolvasta a könyv tartalmát. 
Margot királyné gobelinjei,
"Hőse egy zárkózott, kicsit ábrándos gimnazista lány (épp most végezte az elsőt), és a regény cselekménye egy nyári építőtáborban játszódik, hol hősnőnk egy nagyszerű felfedezéssel akarja elkápráztatni társait. Hogy ebben az elkápráztatásban milyen szerepet játszik a réges-rég hol királynő gobelinje, izgalmasan bontakozik ki a feszült, érdekes történet során. "
Tetszett Krisztinek a könyv és a borítóra festett lány régies ruhában.  Bár nem volt biztos benne, hogy neki való. Megnézte a borító alján lévő fogyasztói árat és lassan vissza tette a polcra. Tizenhárom forint ötven fillér, az most nagyon drága lenne, ha még a kazettát is meg akarná venni. Végighúzta a könyvek bordázatán az ujjait ahogy a soron végigment. Végül megakadt az egyik zöld pöttyös könyv címénél. Harisnyás Pipi vagy Pippi, olvasta. Vicces név. Ezt a könyvet is levette és elolvasta a tartalmát. 
"Harisnyás Pippi  vagány, szeplős és vörös hajú kislány, aki a Villekulla-villában lakik. Van egy koffernyi pénze, így a szülei nélkül is elboldogul, a kertben tart egy lovat, a villában pedig egy Nilsson úr nevű majmot. Kerüli az iskolát, és ha csak teheti, barátaival, a szomszéd házban lakó Tomival és Annikával játszik, vagy kószál a városban."
Vicces, gondolta magában és megnézte az árát. Kilenc forint és húsz fillér. Nagyot sóhajtott és visszarakta ezt a könyvet is. Odament az eladónénihez és megkérdezte. 
- Csókolom, van olyan gyerekkönyv ami csak hét forintba kerül? A feltupírozott hajú idősebb néni rámosolygott. 
- Óh, hát nem is tudom. Várj megnézem neked - majd odasétált Krisztivel a gyerekkönyvekhez és elkezdett válogatni - Hány éves is vagy? - kérdezte a könyvek között böngészve.
- Kilenc...leszek.  Másodikos vagyok. 
- Oh értem. - mormolta a néni és levett néhány könyvet a polcról. Hát itt van a Csil Csal Füzike vagy a Csilicsali csalavári Csalavér....jaj nem, ez tíz forint.  Na várj csak van még itt szerintem. Szereted a verseket? - fordult hirtelen meg kezében egy vékonyka könyvel. 
- Igen szeretem. - válaszolt
- Nos ez a könyv egy Weöres Sándor nevű költő verseiből készült és az a címe, hogy Bóbita. Nagyon kedves versek vannak benne és csak hat forint.  
Kriszti nézegett a könyvet, szép képek voltak benne, de valahogy most nem vágyott verseskönyvre.  
- Nem szeretnéd? - kérdezte az eladó
- Nem, most nem köszönöm - nyújtotta vissza a néninek.
- Csak hét forintod van? - kérdezte, miközben néhány másik könyv árát nézegette.
- Van húsz forintom, de kazettát akarok venni a nővéremnek, mert születésnapja lesz és az tizenhárom forint.
- Oh...értem. És melyik könyvet szeretted volna?
Kriszti megmutatta a Harisnyás Pippit és a Margot királynét. 
- Hát, szerintem ez a csíkos még nem neked való, inkább a nővérednek. A Harisnyás  Pippi viszont aranyos könyv, én is megvettem az unokámnak nemrég. Nézte az árát a hátulján. Iiiigen...ez kilenc húsz - ránézett Kriszti savanyú ábrázatára, majd a pult felé nézett ahol a kolléganője épp egy vevőt szolgált ki - Add a hét forintod és blokkolom a könyvet - kacsintott Krisztire és már vitte is a pénztárgéphez. 
- Jolika! - kiáltott a fekete hajú sovány lányra - Írj légyszives egy jegyzőkönyet, hogy egy sérült könyvet leáraztunk.
- Mi sérült meg rajta? - nézett a könyvre Jolika.
- A hátulján elszakadt a borító. - mondta és miközben megfordította a könyvet a körmével végigszakította a könyvet elfedő ugyanolyan színű papírborítót - Nézd, hát nem szörnyű? - kacsintott a kissé meglepett Jolikára az idősebb asszony. 
- Dee. - válaszolt amaz és már vette is elő a kissé sárgás jegyzőkönyv blokkot és írta a könyv adatait. - Hány százalékot csökkent az értéke a könyvnek? - nézett Jolika a nőre. 
- Olyan huszonöt százalék szerintem. - forgatta a könyvet a kezében. 
Kriszti csak állt a pultnál és még mindíg az a döbbenet látszott az arcán mikor a néni elszakította a könyv borítóját. Az felé fordult. 
- Látod, ha leveszed a borítót, akkor ugyanolyan szép könyved lesz mint a borítóval. Ezt azért teszik rá, hogy ne porosodjon és az olvasáskor ne tegye az ember tönkre a könyvet. De te biztos fogsz rá így is vigyázni ugye? 
- Igen. - válaszolta piros arccal Kriszti és elővette a pénztárcáját és kiszámolta a néni tenyerébe a hét forintot, majd megkapta a blokkot és még tíz fillér visszajárót.
Kriszti kilépett a boltból a szépen behecsomagolt könyvével a hóna alatt és már azon gondolkozott, hogy délután elkezdi olvasni ha hazaér. A Dominóban újra felment az emeletre és a két fiú még mindíg ott támasztotta a pultot.
Türelmesen várt, majd újra megszólalt. - Bocsánat! - és újra  - Bocsánat! és újra - Bocsánat! És csak ekkor fordult meg a pattanásos képű fiú. 
- Na mi van? Mégis kell a kazi?  
- Igen, az olcsóbb. 
- Az olcsóbb az olcsóbb - mormolta a fiú és levette a Polimer kazettát a polcról.- Ez egy hatvan perces, jó lesz? 
- Igen. - bár fogalma sem volt, hogy a hatvan percet azt oldalanként vagy összesen jelenti. De nem akarta megkérdezni ettől az undok fiútól. Leszámolta a tizenhárom forintot a pénztárgép mellett lévő műanyag tálcára és elvette a kazettát és a blokkot. A blokk, az nagyon fontos mert ha nem jó akkor ezzel lehet visszajönni. És eltette a pénztárcájába. Lerohant az áruház lépcsőjén és olyan boldognak érezte magát, hogy mindent meg tudott venni amit akart. Még csak három körül járt az idő, úgyhogy leült a téren az egyik hintába és kicsomagolta a könyvét.

" Első fejezet, A kutyavilla lakói

A városka szép volt  és nyugodt, őszinte örömére derék lakosainak. Nem csoda, hogy tüstént megirigyelték tőlük az arra járók..."



2017. január 13., péntek

Jön a farsang!

Január vége volt és a karácsonykor lehullott hó most csak foltokban jelezte, hogy holle anyó megtette a kötelességét és fehér volt a tavalyi ünnep. A hirtelen felszökött hőmérséklet pár nap alatt eltüntette a több, mint harminc centis havat. A langy tavaszi szellő a tavasz ígéretét hozta, pedig még igencsak a tél közepén járt az idő.  1977 ugyanolyan unalmasan, sárosan és szürkén kezdődött mint az összes többi január. Ráadásul iskolaidő volt, tehát semmi de semmi érdekes nem történt. Azaz csak annyi, hogy környezetismeret órán bejött Laci bácsi az igazgató és meghirdette,  hogy a következő hétvégén, tehát február első hetében farsang lesz. Mindenki izgatottan susmorogni kezdett már az órán, hogy milyen jelmezbe fog jönni. Kriszti és Zsuzsi egymás mellett ültek a második padban. Szerencsére már nem Kriszti volt a legkisebb, a tavaly érkezett Tóth Ági egy hajszállal talán kisebb volt, így ő került az első padba Emi néni figyelmének a középpontjába. 
- Te mi leszel? - kérdezte Kriszti a barátnőjét.
- Talán tündér, vagy Piroska..., és Te? 
- Egyértelmű, hogy kovboj - szögezte le a tényt Kriszti.
- De kovbojok és indiánok  a fiúk szoktak lenni.
- Miért? Lány kovbojról még nem hallottál?
- Hát nem.
- De én meg igen, és kovboj leszek. Anyunak van egy nagy kalapja, igaz, hogy sárga, fekete pöttyökkel, de tisztára úgy néz ki mint a kovbojok kalapja. Egy kendőt teszek a nyakamba, meg a piros farmeringem....jó nem farmer de úgy néz ki! - válaszolt azonnal Zsuzsi kétkedő tekintete láttán.
Zsizsegett az egész terem. Volt aki indián, volt aki robot vagy varázsló akart lenni. A lányok többsége királylány vagy boszorkány. Szellem, kupidó és szőlőfürt vagy pöttyös labda. Tóth Misi tavaly pöttyös labda volt, de utálta, mert mindenki belerúgott. Kriszti tavaly macska akart lenni, de inkább bankrablónak tűnt a fejére húzott fekete nejlon harisnya miatt. Pedig farka is volt. Zsuzsi tavaly is Piroska volt, mert van egy szép fonott kosárkája és egy apró piros szoknyája, meg köpenye. De Kriszti szerint az már uncsi lenne újra. Találjon ki Zsuzsi valami ötletesebbet. Dobos Etelka tavaly tudósnak öltözött, de mindenki csúfolta, mert az egyébként is vékony magas kislány nagy kerek szemüvege és fekete süvege csak jobban kihangsúlyozta a sovány  hosszú nyakát és a felette egyensúlyozó kerek fejét. Vas Zoli teknős volt. Az apukája ezermester, szóval olyan igazinak tűnt, ahogy mászkált teremből terembe, hogy természetesen ő nyerte meg a tavalyi versenyt az alsósok közül. Nagy Attilának igazi indián felszerelése volt, mert a nagynénje küldött neki Amerikából. Volt hozzá tomahawk és derékig érő tollas fejdísz. Csak különdíjat kapott, mivel nem saját kezűleg csinálták, hanem készen kapták. Emi néni megkopogtatta az asztalt, hogy most már csend legyen és jó lenne, ha a környezet ismeret óra folytatódhatna tovább.
Otthon Kriszti felpróbálta a kalapot, amit anyu a nagyszekrény hátuljában dugdosott. Igazából soha nem látta anyut, hogy ezt hordja. Furi is lett volna azokhoz a ruhákhoz amiket viselt. Olyan szőrös kalap volt és a teteje kicsit be volt nyomva, de ha akarta akkor ki lehetett a horpadást egyenesíteni és akkor csak egy sima női kalap lett. De ha benyomódott a teteje és a karimáját kicsit felfelé hajtotta, akkor tisztára olyan volt mint egy kovboj kalapja. A pöttyöket eltekintve...  
A következő hét közepétől lehetett tombolát venni és kiderült, hogy nem is a suliban lesz az alsósok versenye, hanem abban az utcában ahol a Vidám cukrászda is van. A mellette lévő házban van valami klubhelyiség és oda szervezték a hétvégi farsangot. Hogy miért, ezen Kriszti nem is gondolkozott. Lesz majd párizsis szendvics és minyon, amit azok az anyukák hoznak majd be akik mindíg segíteni szoktak az ilyen rendezvényeken. Általában a Dobos Etelka és a Sallai Margit anyukája segít a szervezésben de a Molnár Szilvi mindkét szülője is ott szokott lenni és figyelnek a gyerekekre és kenik a vajaskenyereket és zsírosdeszkákat. Kriszti szülei nem szoktak részt venni ezeken az eseményeken, mert általában dolgoznak vagy Gyöngyikét kérik meg, hogy kísérje el a húgát, úgyis ugyanabba a suliba jár. De ebben az évben már gyors és gépíró iskolába jár Gyöngyike mert tavaly ballagott a nyolcadik bével és szakmunkásképzőbe ment. Krisztit nagyon érdekelte a gépírás. A gyorsírás meg csupa kriksz kraksz volt számára, mert a szavakat lerövidítve, különböző jelekkel írták le. Anyut sokszor kérte, hogy menjenek el az X-be, ahol mindenfélét ki lehet kölcsönözni. A gumimatractól kezdve a babakocsin, fűnyírón és táskarádión keresztül az Erika táskaírógépig. Néhányszor ki is kölcsönözték és olyankor Kriszti otthon pötyögött, csak sokszor azt nem tudta, hogy mit írjon. Egyszer amikor a hatos villamoson utaztak anyuval, felírta az összes megálló nevét amit érintettek, egészen a Petőfi hídtól a Margit hídig és otthon legépelte egy szép fehér papírra. Tehát Kriszti elmesélte, hogy a farsanghoz még az úttesten sem kell átmenni, úgyhogy egyedül is el tud menni.  Valószínűleg négy előtt vége is lesz, így nem kell sötétben mászkálni az utcán. Szombaton délután lázasan készült a farsangra. Zsuzsi megbetegedett és sajnos nem tudott menni, így egyedül indult el. Anyu kabátot adott rá, de útközben levette és kigombolta a piros ingét, mint a vagány kovbojok. A bokalengetős gatyáján a kisdobos öve volt, és abba dugta bele a műanyag pisztolyt amit még tavaly a búcsúban kapott. Fején a nagy kalap és lábán a piros csizmája is pont olyan volt mint a kovbojoknak. Legalábbis Kriszti teljesen úgy érezte magát mint egy vadnyugati hős. Már reggel elkezdett esni a hó. A kis faházból, ami a bejárati ajtó mellett kívül volt most a bácsi jött ki. Amikor jó idő volt, akkor a néni bújt ki a házból. Középen a kis hőmérő kék higanyszála alig látszott, olyan pici volt és a mínusz három foknál állapodott meg. Két órára már igencsak nagy mennyiség hullott le. A járdákon megjelentek az előbb söprögető, majd hólapátoló emberek. Mire Kriszti a farsang helyszínére ért, a kalapja karimája tele volt hóval. Amikor belépett, jót nevettek rajta emiatt. Mindenki nagyon klasszul volt felöltözve. Természetesen királylányból volt a legtöbb de akadt igazi űrhajós ruhába öltözött fiú is, Horváth Kálmán. Kartonból és műanyagból készítette az apukája és rá volt írva az elejére, hogy CCCP és hogy Szojuz1 és az is, hogy Gagarin. A sisakján nagy vörös csillag. Szóval tényleg klassz volt. Nagy Attila újra indián volt, csak most az anyukája varrt neki igazi bőrmokaszint és rojtos mellényt, ezért nemcsak külön díjat kapott, hanem ő lett a második helyezet. Az űrhajós az első. A harmadik helyezet Tóth Ági volt, mert nővérkének öltözött és egy majdnem igazi injekciós tűje is volt a játék orvosi táskájában. Kriszti már többször kapott ilyen piros orvosi táskát, mert nagyon szeretett orvosost játszani a babáival, de egy idő után eltünedeztek a műanyag apró lázmérők és a sztetoszkópok meg a piros kis műanyag ollók is. De mindig kapott másikat hol születésnapjára, hol karácsonyra. Sajnos a kovbojfelszerelést nem díjazták semmivel, de volt kóla és narancslé is és Eszti néni az elsősök tanára hozott egy nagy tálca csokis sütit. Na, az egy perc alatt el is fogyott. Négy óra előtt valamivel ért véget a mulatság, mert szóltak, hogy már olyan nagy kint a hó, hogy jobb lesz ha a gyerekek elindulnak haza, mert volt aki messzebb lakott. Kriszti amikor kilépett az épületből, alig hitt a szemének, mert mindent magasan betakart a hófehér csillogó hó. Kétoldalt a járdán magasra tornyozták a bácsik akik az utat takarították, úgy, hogy Kriszti át sem látott a másik oldalra. Azért fütyörészve és a pisztolyát lóbálva elindult hazafelé. Az utcájukban azonban még a járdán is akkora hó volt, hogy Kriszti majd' elveszett benne. Apró lábaival nagyokat kellett lépnie, hogy haladjon. Néhány ember lapátolta a havat, de az annyira porhanyós volt, hogy folyton visszahullott a járdára. Egyszercsak megjelent Zsuzsi apukája, mert a gyógyszertárba volt, és Zsuzsinak vitt gyógyszert. Amikor meglátta a kislányt, hogy küzd meg minden lépéssel, megszánta és megkérdezte, hogy akarja-e Kriszti, hogy a nyakába vegye és úgy vigye hazáig. Kriszti gondolkozott, hogy egy kovboj felül-e egy másik ember nyakába, de úgy döntött, hogy Lajos bácsi lesz a ló - persze ezt neki nem mondja meg - és ő meg lovagol a hátán. Lajos bácsi kérdezgette, hogy milyen volt a farsang és Kriszti amiről tudott be is számolt. Megígérte, hogy hétfőn átviszi a leckét Zsuzsinak. Amikor a házukhoz értek, anyu már a kapuban állt és várta őt. Pont azon volt, hogy elindul Krisztit összeszedni mert már fél öt is elmúlt és sötétedett és ez a nagy hó is! Megköszönte Lajos bácsinak a kedvességét és a nagy piros kapu bezáródott mögöttük. 
- Na, nyertél te kovboj? - kérdezte Krisztit
- Nem sajnos. De jövőre én is űrhajós akarok lenni mert az nagyon klasszul nézett ki.


2017. január 7., szombat

Vízkereszt

Apu megfogta középen a díszeitől megfosztott fenyőfát és odakoppintotta a padlóhoz a fenyőtalpakat.  Millió száraz fenyőtű hullott a padlóra, a hangjuk olyan volt mint amikor a nyári zápor veri az ablakot. A fenyőillat még így utószor ebben az évben megtöltötte a szobát. Majd még júliusban is szedegethetik a padló réseiből és az ablak keret repedéseiből az ott megbúvó tűleveleket. Január hatodika, vízkereszt napja volt. Illő ilyenkor már elcsomagolni a díszeket és az addig csillogó és pompázó fenyőfa kopaszon és szomorúan kerül ki az udvarra, hogy ott aprófa legyen belőle. Szomorú nap volt ez minden évben Kriszti számára mert minden visszasüllyedt a szürkeségbe. A bútorok visszakerültek a megszokott helyükre. Apu kinyitotta az ablakot és kidobta a fát a verandára. Cudar hideg volt kint. A karácsonykor leesett hó néhány napja olvadni kezdett majd hirtelen lehűlt a levegő és a mínusz tíz fokban az addig elolvadt hó jéggé fagyott. Életveszély volt az utcára menni. A járdákat a házmesterek és tulajdonosok sóval és fűrészporral szórták fel. Szerencsére vasárnap volt, így nem kellett még dolgozni menni anyunak és apunak és a suli is csak hétfőn kezdődött el. Vagyis holnap. Kriszti azért picit örült, hogy elmesélheti a barátainak, mit kapott karácsonyra és ilyenkor még nem kellett annyira komolyan venni a tanulást sem. A felmérőkön és a feleltetésen már túl voltak december elején, így a félévi bizonyítvány végleges eredményei már meg voltak. Kriszti tudta, hogy nem sok jót remélhet mondjuk magatartásból és szorgalomból, mert Emi nénitől hármasnál jobbat soha nem kapott. A számtan sajnos közepesnél jobb nem lesz, és tornából sem remekelt soha. Egyedül az olvasás, írás és ének  ami az átlagát picit feljebb dobta valamint a környezetismeret, hiszen anyuval ősszel rengeteget voltak a népligetben és a libegőnél kirándulni s ott szedte össze azokat a csodás színes és hatalmas faleveleket amiket aztán rajzlapokra ragasztott és bevitt a suliba. Persze az osztály falára nem az övé került fel hanem a Sallai Margité és a Dobos Etelkáé de ezt már megszokta. Pedig mindegyik levél nevét aláírta és Gyöngyikétől tanult egy nagyon klassz dolgot amit általában az emlékkönyvekbe szokott csinálni. Egy kivágott szívecskét tett a papírra vagy csillagot, mindegy. Aztán ráhegyezett egy kis piros ceruzahegyet majd az ujjával elmaszatolta körülötte. Mikor a szívecskét levette a papírról, ottmaradt a helye. Nagyon szép volt a levelek körül is. Az emlékkönyvbe szép verseket szoktak írni. Krisztinek is volt, de mindig valakinél ottragadt és csak hónapok múlva kapta vissza. Már három is elveszett. Amikor Gyöngyike nem volt otthon akkor az övét nézegette. Persze az nem tudott róla, meg is ölte volna. De Kriszti tudta, hogy hol van a lakathoz a kis kulcs. Elbújt egy sarokba és a verseket olvasgatta benne. " Az élet tengerén létezik egy sziget, úgy hívják boldogság, légyen ez a tied" vagy "legnemesebb kő a gyémánt mely nem tűr karcolást, legnemesebb szív mely inkább vérzik, mintsem hogy megsebezzen mást" és még a lapok széle fel volt hajtva és ha kihajtotta akkor az volt bele írva "Te kis piszok, nem látod hogy titok?".  Szerette olvasgatni ezeket a versikéket. Az ő emlékkönyvébe néha csak béna rajzok kerültek meg apu beleírta, hogy "nagyot ordít a viziló, emlékkönyvbe ez is jó" anyu meg azt, hogy "Krisztike kertjében, rózsát szed ölében. Nem tudja a kis szedő, hogy ő a legszebb rózsa ő!" De a többi osztálytársa csak hülyeségeket írt bele. Az Andi kishúga összefirkálta a lapokat amikor odaadta neki, hogy írjon bele, így azokat ki kellett tépni. És még egy csomót ki kellett tépni azért is mert az Etelkánál ráömlött a kakaó és néhány lap elázott. A végén alig maradt néhány benne. 
Anyu most elővette a henger alakú zöld porszívót és elkezdte a tűleveleket összeporszívózni. Szerette ezt a búgó és monoton hangot. Ilyenkor mindig elálmosodott de most segítenie kellett rendet rakni. A maradék szaloncukrot egy dobozba tette. Jó lesz az ínséges napokon amikor valami édességre vágyik az ember délután és ha nincs semmi, végül kínjában a megvajazott kenyérre kristálycukrot szór és azzal csillapítja vágyát. Sajnos a zselések elfogytak, ami Kriszti és az egész család kedvence volt, és csak a vacak és kemény kakaós és a még annál is vacakabb konzum szaloncukrok maradtak amelyek ezüst színű csomagolásban voltak de még a csokibevonatot is sajnálták rá, csak a kemény és túlságosan édes cukor volt benne. De ha nincs más, az is jó. A szép színes díszek visszakerültek a helyükre, ami néhány régi szaloncukros doboz volt aminek a teteje átlátszó műanyag. Vatta közé feküdt a halacska, a gomba, a kisangyal, a sok kis színes üveglabda és a hosszúkás csúcsdísz. Volt amelyik már több mint húsz éves is volt. Kissé kifakultak és minden évben néhány el is tört mert véletlenül a fán maradt és úgy dobták ki vagy csak egyszerűen lepottyant az év végére a tűleveleit elvesztett ágakról. A nagy szekrény tetejére kerültek a dobozok amelynek a szélén piros almák sorakoztak. A másik szekrény tetején néhány üveg befőtt volt amit még Margit néni készített a nyáron. 
Lassan minden a helyére került és így az 1976-os karácsony hivatalosan is elmúlt.